A földi élet hívságait kínomban én csak kikacagom. Nyaralóm, márkás autóm, olasz, de mégcsak horvát tengerparti, vagy egy kis szigeten lévő ingatlanom sincsen, mert teljesen hülye vagyok! És ezért sz@rt sem érek rohadt proli, nyomorult ingyenélő nyugdíjas, aki negyvenegynéhány év tisztességes meló után "kegyelem kenyéren" tengődöm 48 m2-en. És még ez is jóval több, mint amit megérdemelnék; mondta egy ifjú pökhendi, arrogáns csődör a vásárhelyi ménesből!
Igen, mert én birka vagyok, ami (aki) tudvalevően nem az állatok királya.
2010 tavaszán - bárányfelhős kék eget és friss zöldellő rétet, hogy nem lesznek többé gazdasági megszorítások, felpörgetik a gazdaságot és rengeteg új munkahelyeket teremtenek, nem lesznek kilakoltatások, senki sem veszti el a tetőt a feje felől - ígérték a csendben legelésző barikáknak.
No birkák hogy vagytok? Mert én sz@rul!
Azért a politikát már csak azért is kipróbálnám, mert érzek magamban valamit... De lehet, hogy ezt csak a tegnapi mexikói csilis-bab teszi? Felfúvódtam én is? Esetleg beteges hatalom mániám kiújult és ki akarok törni az akol szorításából? Ki tudja? És mintha a szarvam is nőni kezdene.
Mondjuk az baj, hogy hazudni röhögés és mekegés nélkül nem tudok és pofátlan sem tudok lenni. Meg ráadásul állandóan bőgetek. Tehát ez nem egy politikus alkat!
Talán az az egyetlen pozitívum, hogy állat vagyok.
Következzen egy állatmese a gyáva oroszlánról.
Egy vidéki állatkert egyetlen oroszlánja olyan gyáva volt, hogy csak behunyt szemmel mert inni, hogy nehogy ráüvöltsön a vízben látott tükörképe. Amúgy is utálta a céltalan üvöltözést. Egyszóval jólnevelt nagymacska volt. Imádta a demokráciát bár bárányszerű fingja sem volt, hogy mi a polgári demokrácia.
Napközben a ketrec sarkában hűsölt és a farkával játszadozott, mint a afféle jól tartott gondtalan cica.
A látogatók? Hát egyszerűen utált rájuk nézni.
Mindezt jól látta szomszédja a tigris és az állatkerti sétaút túlsó oldali madárketrecében lévő bölcs bagoly.
A tigris átmorogta: - Neked meg vannak számláva a napjaid, cicamica! (Ennél nagyobb fikázás nem jutott momentán az eszébe...)
Erre kontrázott a bagoly:- Ahogy látom te nem az állatok király vagy! Abszolute nem vagy ijesztő, sem rettegett vadállat, ezért neked annyi drágám. Hamarosan szanálnak! Meg vannak számlálva a napjaid!
- Most miért jöttök ezzel a "meg vannak számlálva a napjaid" dumával, amikor még számolni sem tudok! Gúnyolódtok? - mondta az oroszlán.
- Amúgy is tudhatjátok, semmihez nem értek. Állatkertben születtem, cumisüvegből szoptam és a gondozóm lábáról azt hittem, hogy az a papám lába. A rácson kívül egyszer voltam, amikor a tető leomlott - kitűnő állaga miatt - és ideiglenesen innen a harmadik ketrecbe vittek a kis pumákhoz.
És most szanálnak, mert túl sok húst zabálok? Meg szeretem télen a meleget?
Ja. Ja. Ja. Pontosan barátom. És örülj, ha nem altatnak el, csak eladnak valami kis állatkertnek - mondta a tigris.
Na itt már nem tudott hallgatni a vén bagoly, aki életét annak köszönhette, hogy éjjel is elég jól lát és látta az éjjelente végzett állatcseréket.
- Én egy dakota mondást idéznék! - mondta a bagoly.
- "A cég szentesíti az eszközt!" Vagy még inkább "Egy a zászló?!".
Ezeket mindig elmondom, mert én vagyok a bölcs bagoly, amúgy semmi köze a dologhoz, de ku.vára jól hangzik.
Szóval, ha te vagy az állatok királya, hát légy az!
Az oroszlánt ezért tartják. Nem vagy te birka!
Az állatok, az emberek félnek az oroszlántól és bámulják rettenthetetlen voltáért!
Viselkedjél már, vagy tényleg lecserélnek kandalló előszőnyegre.
Az oroszlán megfogadta a bagoly tanácsát.
Vasárnap szokásosan sok ember gyűlt össze ketrece előtt. Nevetgéltek, mutogattak.
Egy oktondi veréb - szokásához híven belibbent a ketrecbe és csipegetni kezdte a csonton maradt húsokat. Az oroszlán jobb mancsának egyetlen csapásával palacsintává lapította a verebet, majd egy másik mozdulattal jobbról a szájához emelte és bekapta. A bőrét tollastól, mint a tökmag héját szokás, balra kiköpte. Majd egy irtózatosat üvöltött.
A közönség felhördült és kissé hátralépett.
Következzen egy állatmese a gyáva oroszlánról.
Napközben a ketrec sarkában hűsölt és a farkával játszadozott, mint a afféle jól tartott gondtalan cica.
A látogatók? Hát egyszerűen utált rájuk nézni.
Mindezt jól látta szomszédja a tigris és az állatkerti sétaút túlsó oldali madárketrecében lévő bölcs bagoly.
A tigris átmorogta: - Neked meg vannak számláva a napjaid, cicamica! (Ennél nagyobb fikázás nem jutott momentán az eszébe...)
Erre kontrázott a bagoly:- Ahogy látom te nem az állatok király vagy! Abszolute nem vagy ijesztő, sem rettegett vadállat, ezért neked annyi drágám. Hamarosan szanálnak! Meg vannak számlálva a napjaid!
- Most miért jöttök ezzel a "meg vannak számlálva a napjaid" dumával, amikor még számolni sem tudok! Gúnyolódtok? - mondta az oroszlán.
- Amúgy is tudhatjátok, semmihez nem értek. Állatkertben születtem, cumisüvegből szoptam és a gondozóm lábáról azt hittem, hogy az a papám lába. A rácson kívül egyszer voltam, amikor a tető leomlott - kitűnő állaga miatt - és ideiglenesen innen a harmadik ketrecbe vittek a kis pumákhoz.
És most szanálnak, mert túl sok húst zabálok? Meg szeretem télen a meleget?
Ja. Ja. Ja. Pontosan barátom. És örülj, ha nem altatnak el, csak eladnak valami kis állatkertnek - mondta a tigris.
Na itt már nem tudott hallgatni a vén bagoly, aki életét annak köszönhette, hogy éjjel is elég jól lát és látta az éjjelente végzett állatcseréket.
- Én egy dakota mondást idéznék! - mondta a bagoly.
- "A cég szentesíti az eszközt!" Vagy még inkább "Egy a zászló?!".
Ezeket mindig elmondom, mert én vagyok a bölcs bagoly, amúgy semmi köze a dologhoz, de ku.vára jól hangzik.
Szóval, ha te vagy az állatok királya, hát légy az!
Az oroszlánt ezért tartják. Nem vagy te birka!
Az állatok, az emberek félnek az oroszlántól és bámulják rettenthetetlen voltáért!
Viselkedjél már, vagy tényleg lecserélnek kandalló előszőnyegre.
Az oroszlán megfogadta a bagoly tanácsát.
Vasárnap szokásosan sok ember gyűlt össze ketrece előtt. Nevetgéltek, mutogattak.
Egy oktondi veréb - szokásához híven belibbent a ketrecbe és csipegetni kezdte a csonton maradt húsokat. Az oroszlán jobb mancsának egyetlen csapásával palacsintává lapította a verebet, majd egy másik mozdulattal jobbról a szájához emelte és bekapta. A bőrét tollastól, mint a tökmag héját szokás, balra kiköpte. Majd egy irtózatosat üvöltött.
A közönség felhördült és kissé hátralépett.
Az ügyeletes ápoló sunyin mosolygott és vashegyű botját felemelve az oroszlán mögötti ajtón halkan beosont a ketrecbe, hogy lekezelje az oroszlánt.
Titokban hátulról megbökte a bottal. Az oroszlán megfordult, a botot egy csapással háromba törte és a gondozó felé fordulva felágaskodott. Az ápoló rémülten keresgélte a mögötte lévő ajtó nyitó gombját. Az oroszlán lecsapta az ápoló fejéről a sapkát az egyik fülével együtt. Az ijedtében és fájdalmában üvöltve lehasalt, az oroszlán pedig látható élvezettel megfordult farkát felcsapva ráürített az ápolóra. A vérző pofájú, reszkető, leszart ápolót kiráncigálták a ketrecből.
Mindenki elégedett volt.
Ismét volt félelmetes oroszlán, akit az állatok ünnepeltek, az emberek borzongva csodáltak. Az igazgatót válaszút elé állították és ő a jobb ajánlatot választotta kérte nyugdíjazását végkielégítéssel, az ápolót indoklás nélkül kirúgták.
Az oroszlán önbizalma visszatért és úgy tudják, mostanában kommunikációt és vezetési ismereteket tanul egy madártól.
