Megszülettem


Kezdem az elején: 1948 tavaszán megszülettem

Apám az éppen megszerzett pozíciója (egyetemi tanársegédként fizetési osztályt lépett előre) okozta feldobódását jól ellensúlyozta idegessége. Izgult, mint egy elsőbálos leányka.

Sem szülni, nem szült még, sem apa nem volt még és főleg az ezzel járó macerákkal abszolút nem volt tisztában.

Én, mint pocaklakó csak lubickoltam és nem is értettem a különös zajok és mozgások okát, amit eddig nem tapasztaltam. Az ok egyszerű: a későbbi gyermekorvosom, szülész-nőgyógyász Jóska doktor ismerősünk nyomkodta anyám hasát, ami felért egy kiadós - mai értelembe vett – fekete sípályán történő bukással és mindenáron fejjel lefelé akartak kényszeríteni. Jóska doktornak én nem tudtam szólni,hogy finomabban hé! Csak nyomkolászott ide-oda, én meg trambulinnak használtam anyám hólyagját.

Közben apám behurcolta az ágyneműt, majd két körben a tűzifát is a szülészeti-klinikára, mert akkor a klinikáknak sem tüzelésre, sem ágyneműre nem futotta.

(3 év telt el a háború óta, éppen csak befoldozták a bombaverte épületeket, másra nem tellett. A kórtermekben kokszos vaskályhák voltak és egy ilyen esős hideg áprilisban az újszülött-osztályon egy kis melegre lehetett szükség. A meleg vizet a fürdőszobában a háztartásokban akkor szokásos hengeres melegítővel oldották meg. No, főleg ide kellett a fa. A központi fűtés romokban volt.)
(A ruszkik szerint így is túl nagy volt itt a luxus. Ezért amit tudtak azt magukkal is vitték Berlin felé.)


Szó, mi szó anyámnak nem igen akaródzott az esetleg még tetves, volt katona-kórházba menni, ám Jóska doktor határozottsága és az én fordulgatásaim a hasában végül meggyőzték.

Néhány nap múlva, egy szemerkélő-esős áprilisi napon ebéd után apám készült visszamenni az egyetemre, de anyám karon fogta:
- Megyünk szülni! - mondta.
- Egy kicsit ki kellene lépni, fél óra a klinika. Nálad van minden Jozsó?
Jozsó, mármint apám gyorsmérleget készített a már bevitt és az útipoggyász tartalommal most becipelendőkről.
- Mehet a menet, a kismama a kettes vágányon kijár (az egyik nagyapa vasutas volt) - mondta apám kissé erőltetett lezserséggel. Anyám egy kistáskával apám meg egy hajóbőrönd méretű vulkánfiber bőröndel besétáltak a klinikára. Jókor.

Fél óra múlva megjöttek a tipikus fájások és 16 óra 30-kor az ügyeletes szülész-madam előrángatott a kellemes meleg fészekből, amit nagy ordítással nyugtáztam.

- Egészséges, mondta Jóska doktor - mármint, megvan mindene - mondta heherészve anyámnak, aki ezt az enyhe kábítótól mosolyogva vette tudomásul és ölelte magához az enyhén véres lepedőcsomót, amivel le volt takarva.
Engem egy durva nő kurva hideg vízzel mosott, majd jó meleget éreztem. Akkor még nem tudtam, hogy ez mi, de jól esett, mert a rámcsavart pelenkába így jó meleg lett. Csak később tanultam meg, hogy bepisálni nem is rossz. És ha hűlni kezd, csak ordítani kell és már rohannak is a szolgáim pelust cserélni.

Idővel rátettek anyámra, és ő megpróbált szoptatni, de a teje még nem indult meg. Akkor én úgy üvöltöttem, hogy állítólag a portásnak lent a földszinti kalickájában kiesett a két dekás barackpálinka a kezéből.

Idővel elrendeződött minden, lett tej, sőt még sok is. Így lett egy tejtestvérem akit nem ismerek.(Így mint nagy ínyenc, nem tudtam még kikérdezni a minőség, íz és fűszerezés tekintetében hogyan értékelte a kapott tejcsit.)

Egyszóval fiúnak és KOS-nak születtem. A forrófejű-lobbanékonyságot és a fizikai kereativás-kényszert, a háttérvezetői/vezéri vágyakat, mint jellemző jegyeket a csillagképi leírásból csak részben hordoztam és hordozom mindmáig.

A család boldog volt. Végül is egy fiúval indítani nem kis büszkeség. Dagadt is apám melle, bár én anyámét jobban értékeltem.  ;-)